A kormány ellen tüntettek Kairóban

Vágólapra másolva!
Egyiptomi ellenzéki pártok kormányellenes tüntetéseket rendeztek Kairóban szerdán, követelve a kivételes törvények hatályon kívül helyezését és Hoszni Mubarak elnök távozását.
Vágólapra másolva!

A tiltakozók Kairó egyik legforgalmasabb útvonalán haladtak végig, szabad kormányt követeltek, és azt, hogy az elnöki mandátumot legfeljebb két időszakra korlátozzák. Követelték az 1981 óta érvényben lévő kivételes törvények hatályon kívül helyezését is. Egy másik tüntetésen Kairó egyik külvárosi negyedében több százan Hoszni Mubarak elnök távozását követelték, és kormányellenes jelszavakat skandáltak.

A fő demonstráció mintegy 300 résztvevővel békésen zajlott le nagy rendőri készültség mellett, de a rohamrendőrök később rátámadtak egy 60 fős, Mubarak-ellenes jelszavakat kiáltozó csoportra, amely egy metróállomás felé haladt. Az utcákon több százan figyelték a tüntetést, sokan üdvözölték a felvonulókat, támogatásukat fejezve ki követeléseik iránt.

Az idei évben esedékes parlamenti és elnökválasztások előtt Egyiptomban eleddig példátlan tiltakozássorozat indult meg. A tüntetők a 77 éves Mubarak távozását követelik. Az egyiptomi elnök Anvar Szadat meggyilkolása, 1981 óta van hivatalban, de széles körű várakozások szerint újabb időszakra akar államfő lenni.

Az egyiptomi alkotmánybíróság szerdán visszaküldte a parlamentnek az általa ellentmondásosnak minősített új választási törvényt. A törvény része annak a reformcsomagnak, amelyet Mubarak amerikai nyomásra igyekszik keresztülvinni. Korábban ugyancsak ő kezdeményezte azt az alkotmánymódosítást, amely első ízben lehetővé teszi több jelölt indulását az elnökválasztáson.