Feloszlatják az orosz Nemzeti-Bolsevik Pártot

Vágólapra másolva!
Egy orosz bíróság szerdán elrendelte a harsány botrányairól ismert Nemzeti-Bolsevik Párt (NBP) feloszlatását. A párt régióközi társadalmi szervezetként került bejegyzésre 1993-ban.
Vágólapra másolva!

A moszkvai regionális bíróság elfogadta az ügyészségnek azt az okfejtését, amely szerint az NBP 2000-2001-es tevékenysége és programiratai megsértették a társadalmi egyesületekről szóló törvényt, mert az alkotmányos rend erőszakos megbontására, az államhatárok megváltoztatására és fegyveres alakulatok létrehozására biztattak.

Az ügyészség hivatkozott Eduard Limonov NBP-vezér 2001-es perére is, amelyben terrorcselekmények előkészítésével és fegyveres csoport létrehozásával vádolták őt, bár végül főleg tiltott fegyvertartásért ült két és fél évet.

A vörös-nacionalista író, aki a Vlagyimir Putyin elnök elleni feltűnő politikai demonstrációknak tudja be pártja betiltását, kijelentette: nem veszik tudomásul a bírói döntést, mert ellentmond az alkotmánynak, és folytatják tevékenységüket, hiszen már amúgy is illegalitásban működnek. Limonov rámutatott, hogy egy csepp vért sem ontottak, és hozzátette: a rendszer a nép ellenségének bélyegezte őket.

Az NBP-t 1993-ban régióközi társadalmi szervezetként jegyezték be. Tavaly áprilisban megpróbálták Nemzeti-Bolsevik Rend néven regisztráltatni magukat Moszkvában, de a fővárosi igazságügyi hatóság elutasította kérelmüket.

A hatóságok nem tilthatják be az NBP tevékenységét, hiszen sohasem engedélyezték - mondta Alekszandr Averin sajtótitkár, de egyben jelezte: a legfelsőbb bírósághoz fellebbeznek, és az Európai Emberjogi Bíróságig is elmennek.

A párt - amely saját állítása szerint 17 ezer tagot számlál 57 oroszországi régióban (a 89 közül) - gazdasági síkon radikális szocialista, politikai síkon nacionalista eszméket hirdet, hevesen védelmezve az orosz ajkú kisebbségeket a szovjet utódállamokban. Aktivistái a múlt év végén elbarikádozták magukat az elnöki apparátus egyik levélátvevő irodában, s kiszórták Putyin és más vezetők portréit az ablakon, amiért többévi börtön vár rájuk. Két nac-bol a múlt hónapban a Kremllel szomszédos Rosszija szálló falára ült ki hegymászókapcsokkal, Putyint távozásra felszólító szalagot lógatva le a tizedik emelet magasságából.

"A nac-bolok annak idején sok mindent összeírtak zárt dokumentumaikban, de a hatalom most azért határozta el pártjuk likvidálását, mert tagjai egyre aktívabb utcai ellenállást tanúsítanak vele szemben, és ez érzelmileg megfertőzi a fiatalság egy részét" - vélte Irina Hakamada szociálliberális politikus, aki szintén kilóg a Kreml által ellenőrzött politikai rendszerből.