Meztelen állatvédők futnak a bikák helyett

Vágólapra másolva!
Meztelen állatvédők rendeznek futást Pamplonában két nappal a hagyományos bikafuttatás előtt. Az aktivisták szerint a helyieknek és a turistáknak az ő produkciójuk is nyújt akkora látványosságot, mint a bikafuttatás, ami viszont a bikák megfélemlítésével és kínzásával jár. A pucér futók között lesz magyar résztvevő is.
Vágólapra másolva!

Meztelen futást rendeznek az állatvédők július 5-én, két nappal a hagyományos pamplonai bikafuttatás előtt. Az aktivisták nyakukban piros sállat, fejükön műanyag szarvakkat viselnek majd. A PETA állatvédő szervezet által már évek óta megrendezett futásra idén a korábbiaknál jóval több állatvédőt várnak. Az aktivisták szeretnék elérni, hogy a spanyol városban vessenek véget a hagyományos bikafuttatásnak, mert az állatokat kegyetlen kínzásnak teszik ki a futás alatt és után is.

A bikákat a futás alatt elektromos sokkolókkal és hegyes botokkal hajtják, majd a futtatást követő bikaviadalra lenyugtatózzák őket és petróleumot kennek a szemükbe, hogy kisebb ellenállást mutassanak. Egy 2002-es felmérés szerint a spanyolok 69 százalékát nem érdeklik a bikaviadalok, a turisták többsége pedig a bikaviadal vége előtt távozik az arénából.

Az állatvédők arra kérték Pamplona polgármesterét, hogy vezessen be új hagyományt a bikafuttatás helyett, mert szerintük a meztelen futás is nyújt akkora látványosságot, mint a bikafuttatás. "Imádták a helyiek, sok spanyol is csatlakozott" - írják az egyik horvát állatvédő szervezet honlapján a korábbi meztelen futásokról. Olyan állatvédők csatlakozását is szívesen veszik, akik nem szeretnének meztelenül futni, tőlük azt kérik, hogy fehér ruhát vegyenek fel. A résztvevők között kanadai, amerikai és sok európai állatvédő szerepel - köztük egy magyar is.

A spanyolországi utcai bikafuttatás gyakran végződik a futtatók komoly sérüléseivel. Tavaly hat-hét ember sebesült meg a szűk utcákban, mert a bikák nekinyomták őket az utcákat szegélyező palánkoknak.