Előzetesben marad a volt szabadkai jegyzőnő

Vágólapra másolva!
A szabadkai kerületi bíróság ismét, immár másodszor egy hónappal meghosszabbította a hivatali visszaéléssel gyanúsított volt szabadkai jegyző, Ágoston Gabriella előzetes letartóztatását, jóllehet a gyanúsított hozzátartozói a strasbourgi emberi jogi bíróságnál is felpanaszolták a kényszerintézkedés jogtalanságát.
Vágólapra másolva!

Ágoston Gabriella férje, Kujundzsics Antal hétfőn arról tájékoztatott, hogy az ügyész kérésére a szabadkai kerületi bíróság tanácsa június 26-tól ismét egy hónappal meghosszabbította felesége előzetes letartóztatását. A testület indoklása szerint további tanúk kihallgatására van szükség.

Ágoston Gabriella akkor volt szabadkai jegyző, amikor Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a város polgármestere volt. A VMSZ felkérésére az ügyvédnő tavaly óta ellátta a "magyarverések" kárvallottjainak jogi képviseletét.

A bíróság április 26-án egy hónapos vizsgálati fogságot rendelt el az ügyvédnő ellen Jovica Maksimovic újonnan kinevezett - sajtóhírek szerint radikális érzelmű - kerületi ügyész kérésére, azzal a gyanúval, hogy Ágoston Gabriella1997-ben jegyzőként szerződést kötött a Subiro nevű vállalattal egy központi garázs építésére, amely máig nem készült el, noha az önkormányzat közel 1,6 millió dinárt (mintegy ötmillió forint) fordított erre. Ágoston jogi képviselője szerint a gyanúsítás alaptalan, mivel a Subiro vállalat elismerte tartozását, peren kívüli megegyezés született, és folyamatban van a kárrendezés.

Az előzetes letartóztatást május 26-án már egyszer meghosszabbították, időközben pedig kiterjesztették a vizsgálatot más ügyekre is. A férj szerint az újabb hosszabbítás érthetetlen és kifogásolható, annál is inkább, mivel május 17-től egészen június 16-ig semmilyen vizsgálati cselekmény nem történt, egyetlen tanút sem hallgattak meg. A gyanúsított jogi képviselője ismét panaszt emel a bírói tanács döntése ellen a szerbiai legfelsőbb bíróságon.

A férj nemzetközi szervezeteknek küldött levelében részletesen leírta, hogy törvénytelennek tartja felesége előzetes letartóztatását, mert Ágoston Gabriella önként jelentkezett a hatóságoknál, nem volt szökésben, s a félelmek ellenére nem semmisítheti meg az esetlegesen terhelő bizonyítékokat, mivel már öt éve nem dolgozik az önkormányzatnál. Az is abszurdum, hogy a gyanúsított befolyásolhatja a tanúkat, mivel hétéves ügyről van szó, amelyet a hatóságok tavaly már egyszer vizsgáltak.

Ágoston Gabriella esetével foglalkozni kezdett strasbourgi emberi jogi bíróság is, bekérette róla a teljes dokumentációt.