Szarajevóban tárgyalt a CIA főnöke

Vágólapra másolva!
Megbízható belgrádi sajtóértesülések szerint titokban és bejelentés nélkül Szarajevóban tárgyalt a legkeresettebb feltételezett háborús bűnösök elfogásáról Porter Goss, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.
Vágólapra másolva!

A belgrádi állami rádió vasárnap délután közölte, hogy Goss szombat este titokban és előzetes bejelentés nélkül Szarajevóban járt, mindössze néhány órát tartózkodott a boszniai fővárosban, és csak Almir Dzuvoval, a boszniai titkosszolgálat, a Tájékoztatási és Biztonsági Hivatal (OSA) vezetőjével tárgyalt.

Ezt megerősítették a rádiónak a boszniai Szerb Köztársaság rendőrségének névtelenül nyilatkozó tisztségviselői. Szarajevóban mindenki mélyen hallgat Goss váratlan érkezéséről, ugyanakkor a belgrádi rádió helyi tudósítója utánajárt annak, hogy szombaton késő délután valóban a szarajevói repülőtéren landolt az az amerikai katonai gép, amelyen a CIA főnöke szokott utazni.

A médium úgy tudja, hogy a szarajevói megbeszélésen arról volt szó, miként fokozza a két titkosszolgálat együttműködését a legkeresettebb feltételezett háború bűnösök elfogása érdekében, s a CIA igazgatója segítséget ígért a hágai vádlottak hollétének felderítéséhez. A belgrádi rádió megjegyzi, hogy CIA-főnök eddig még sosem járt Szarajevóban. Goss ezt megelőzően állítólag Törökországban volt.

A közel nyolcezer halálos áldozatot követelő srebrenicai népirtás július 11-én tartandó évfordulójának közeledtével a boszniai és a szerb hatóságokra egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik, elsősorban Washington részéről, hogy fogják el és adják ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a vérengzés két állítólagos főbűnösét, Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt és Ratko Mladic hadseregparancsnokot. Hágában azt feltételezik, hogy az előbbi Boszniában, az utóbbi pedig Szerbiában bujkál, lassan tizedik éve.