Megtalálták a Ho Si Minh ösvény kolumbiai változatát

Vágólapra másolva!
A kolumbiai hadsereg felfedezett egy titkos utat, amelyet marxista gerillák építettek az országban 278 kilométeres hosszúságban, és amelynek feltehető előképe a vietnami Ho Si Minh-ösvény volt - közölték vasárnap bogotái katonai forrásból.
Vágólapra másolva!

A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) által kiépített útvonal három tartományon (Meta, Caqueta és Putamayo) vezet keresztül, s az ország szívéből a nyugati határvidékig kanyarog. Az útvonal mellett elrejtve számos földgyalut és mintegy négyszáz terepjáró gépkocsit leltek, továbbá számos feltöltött üzemanyag-tárolót is. Egy tucat élelmezési, utánpótlási bázis is el van helyezve az út mentén. Nemcsak a felszereltség imponáló, hanem az útvonal építőmérnöki színvonala is; jól épített hidak ívelnek át az útjába kerülő kisebb-nagyobb vízfolyásokon. Sok száz ember többéves munkája kellett ehhez a létesítményhez, és persze jelentős útépítőmérnöki szaktudás is - mondta egy katonai illetékes.

A gerilláknak nem kellett külön álcázniuk a titkos útvonalat, mert a buja növényzet gondoskodott a természetes álcázásról, noha néhány szakaszán viszonylag jól bejárt természetvédelmi területeken, nemzeti parkokon át kanyarog az út.

A hadsereg feltételezése szerint alapvetően két célt szolgálhatott ez az útvonal: egyfelől összeköttetést teremtett a gerillahadsereg déli és nyugati osztagai között, másfelől lehetővé tette a FARC vezetőinek, hogy gyorsan átmeneküljenek egyik körzetből a másikba, ha a kormányerők felfedezték tartózkodási helyüket, s összpontosított csapásukkal kellett számolni. A hatóságok becslése szerint a FARC jelenleg mintegy 17 ezer tagot számlálhat.

A Ho Si Minh ösvény Vietnam északi és déli részét kötötte össze az amerikaiak ellen vívott háborúban, illetve összeköttetést teremtett a vietnami kommunista erők számára laoszi és kambodzsai elvtársaikkal. Eredetileg egyetlen titkos útvonal volt, később azonban bonyolult úthálózattá változott, amelynek teljes hossza elérte a 20 ezer kilométert. Később csatornákkal és az utakkal párhuzamosan futó csővezetékekkel is kiegészült. Azt a bonyolult hálózatot is trópusi erdők dús növényzete rejtette el az ellenség elől.