Egy gyerek meghalt a kambodzsai túszdrámában

Vágólapra másolva!
Egy túszul ejtett gyerek meghalt, és feltehetően többen életét vesztették azok közül a fegyveresek közül is, akik megrohamozták a Siem Reap-i nemzetközi iskolát Kambodzsában csütörtök reggel. A túszejtők két óvodáscsoportot ejtettek foglyul, fegyvereket, pénzt és szabad eltávozást követeltek. A rendőrök végül - egyelőre tisztázatlan körülmények között - lerohanták őket.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
(A kép illusztráció)

Lövöldözésbe torkollott a kambodzsai iskolai túszdráma. Egy BBC Newsnak nyilatkozó szemtanú szerint a rendőrség lerohanta a túszejtőket, és legalább négyet elfogott a hat fegyveres közül. Egy kislány életét vesztette az akcióban. Az összes többi gyerek - kettő és hat év közötti óvodások - épségben kiszabadultak. A gyerekek között a helyiek mellett több külföldi is volt, a Siem Reap-i nemzetközi iskolába ugyanis sok ott dolgozó külföldi járatta gyermekét.

Egy CNN által megszólaltatott szabadúszó újságíró szerint a rendőrök akkor csaptak le a túszejtőkre, amikor azok megpróbáltak olajra lépni egy minibusszal. Mint közölte, a lövöldözés után több fegyverest a földre tepertek, egyet pedig - akinél egy rakás pénz volt - úgy rángattak ki a kocsiból a rendőrök. A férfi szerint az elhunyt gyerek kanadai volt.

Az értesüléseket a kambodzsai rendőrség is megerősítette, kivéve az elhunyt gyerek nemzetiségét. A rendőrök szerint négy fegyverest élve elfogtak, kettőt lelőttek, ugyanakkor az még nem biztos, hogy hatan voltak az elkövetők.

A helyszínről érkező jelentések egyelőre több tekintetben is ellentmondanak egymásnak, például a túszul ejtett gyerek számában. Előbb 70 túszról volt szó, később a fegyveresek többet elengedtek, egyes források szerint 40, mások szerint 29 túsz maradt náluk, mielőtt a rendőrök rájuk rontottak volna.

A Siem Reap-i brit tiszteletbeli konzul szerint pedig a fegyveresek közül hármat feltehetően agyonlőttek a rendőrök, és egyet vettek őrizetbe. A túszejtők indítéka továbbra is ismeretlen.

Az eddigi adatok szerint négy vagy hat - puskákkal felszerelkezett, maszkos - fegyveres rohamozta meg csütörtök reggel a Siem Reap-i nemzetközi magániskola óvodáját, és túszul ejtett két csoportot, illetve óvónőiket. A jelentések szerint a gyerekek között voltak japánok, más ázsiai országokból valók, ausztrálok, amerikaiak és európaiak is. A hat terrorista hat AK-47 géppisztolyt, hat puskát, kézigránátokat, ezer dollár készpénzt - amit utóbb állítólag 30 ezerre emeltek -, egy minibuszt, valamint szabad utat követelt a thaiföldi határhoz.

Siem Reap turisztikai szempontból fontos település Kambodzsában, mivel innen lehet elérni Angkor Vat híres templomegyüttesét. A településen sok külföldi dolgozik: szállodák és nemzetközi civil szervezetek alkalmazottai. A város körülbelül 220 kilométerre északnyugatra fekszik a fővárostól, Phnom Penhtől. Kambodzsában nem ismertek a váltságdíj reményében elkövetett emberrablások - írja a CNN. A BBC helyi tudósítója szerint ugyanakkor a terrorcselekmények igen ritkák az országban.

MTI/[origo]