Boris Tadic részt vesz a srebrenicai mészárlás emlékünnepségén

Vágólapra másolva!
Boris Tadic szerb elnök részt vesz a boszniai Srebrenicában tíz évvel ezelőtt lemészárolt több ezer muzulmán emlékére júliusban tartandó ünnepségen - jelentette be csütörtökön Belgrádban a szerb elnöki hivatal.
Vágólapra másolva!

Tadic Dragan Cavictyal, a boszniai Szerb Köztársaság elnökével együtt keresi fel a kelet-boszniai városban július 11-én tartandó emlékünnepséget - közölte a hivatal a két politikus belgrádi megbeszélése után.

Tadic június elején már készségét fejezte ki arra, hogy "fejet hajtson az ártatlan áldozatok" emléke előtt, miután nyilvánosságra került az az egész Szerbiát megrázó videofelvétel, amely megörökítette, amint egy szerb félkatonai alakulat tagjai kivégeztek hat srebrenicai muzulmánt. A srebrenicai áldozatok özvegyeinek szervezete rögvest tiltakozott, Tadic kitiltását követelte az emlékünnepségről, bár később valamelyest megenyhült: nem ellenezte, hogy Tadic magánemberként részt vegyen a rendezvényen.

A szerb erők 1995 júliusában foglalták el az ENSZ védett övezetének számító kelet-boszniai muzulmán enklávét, majd közel nyolcezer helyi férfit és fiút kivégeztek. A vérengzés fő felelősének tartott, népirtással vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök és Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok tíz éve bujkál a felelősségre vonás elől.