Kőolajtároló ég Moszkva közelében

Vágólapra másolva!
Két robbanás történt egy kőolajtároló telepen Moszkva közelében. A detonáckban ketten meghaltak, és begyulladt két hatalmas kőolajtartály és két vasúti tartálykocsi. Húsz tűzoltóegység, egy tűzoltóvonat és egy helikopter küzd a lángokkal.
Vágólapra másolva!

Az orosz főváros közelében, Noginszkban két robbanás történt szerdán egy kőolajtároló telepen, és kigyulladt egy ezer, valamint egy ötezer tonna kőolajat tartalmazó tartály. A robbanásokban két ember meghalt, négy megsérült, egyikük életveszélyesen - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma.

A tűz megfékezésére húsz tűzoltóegységet vetettek be, és a helyszínre irányítottak egy tűzoltóvonatot, illetve helikoptert is. Nehezíti a helyzetet, hogy a tárolóhelytől 300 méterre lakóházak vannak, valamint egy szülőotthon. Ezekből mintegy 200 embert kitelepítettek.

Orosz hírügynökségek szerint két nagy olajtartály és egy tehervonat két teletöltött tartálykocsija gyulladt ki a robbanások után. Moszkvai rendőrségi források szerint a szerencsétlenség legvalószínűbb oka, hogy egy tartály ürítése közben a munkások figyelmen kívül hagyták a biztonsági előírásokat. Alekszej Pantyelejev, a területi kormányzó helyettese viszont azt mondta kevéssel korábban, hogy a telep egyik laboratóriumában történt az első robbanás.