Az elmúlt két év vajdasági incidenseinek fele magyarok ellen irányult

Vágólapra másolva!
A vajdasági parlamentnek a nemzetek közötti viszonnyal foglalkozó bizottsága kedden megállapította, hogy az elmúlt két évben 178 nemzeti színezetű incidens történt a tartományban, és a jogsértések közel fele a magyar közösség ellen irányult.
Vágólapra másolva!

A parlamenti testület egyhangúlag fogadta el a 2003-2004-ben történt incidensekről szóló kormányjelentést, amely megállapítja, hogy az említett időszakban 178 nemzeti színezetű incidens vagy provokáció történt. Ezek közül 82 jogsértés kárvallottjai vajdasági magyarok voltak, a horvátok ellen irányuló incidensek száma elérte a 19-et, a szerbek ellen 15, az albánok ellen 14, míg romák ellen 12 jogsértés történt.

A parlamenti bizottság támogatta a kormány határozatát, miszerint a kisebbségi minisztériumnak a továbbiakban is figyelemmel kell kísérnie a nemzeti alapú incidenseket és ki kell dolgoznia a megfelelő intézkedéseket a jogsértések megakadályozása végett.

A belgrádi média szerint Korhecz Tamás, a szaktárca vezetője úgy fogalmazott beszámolójában, hogy a szóban forgó időszakban megszaporodtak a nemzeti előjelű incidensek, de - kivéve a falfirkákat - rendkívül nehéz volt megállapítani nemzeti indíttatásukat. Korhecz szerint az incidensek oka a nemzeti türelmetlenség, illetve a tolerancia hiánya vagy rendkívül alacsony szintje volt. A kutatások arról tanúskodnak, hogy ez a magatartás főleg a lakosság fiatalabb rétegeire volt jellemző. A jelenség okai szerinte az elmúlt évtized társadalmi viszonyaiban és az akkoriban uralkodó politikai légkörben keresendők.

A Vajdasági Magyar Szövetséggel rokonszenvező politikus hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos nagy figyelmet szentelni ez megelőző intézkedésekre, amelyek a nemzetek közötti toleranciának és a másság tiszteletének igyekeznek érvényt szerezni. László Gyula, a testület elnöke - az ellenzéki Vajdasági Magyar Demokrata Párt politikusa - sérelmezte, hogy az állami szervek egyes esetekben megkísérlik "elkenni a dolgokat". Kifogásolta, hogy a kisebbségi minisztérium által összeállított jelentésben nincs szó arról, hogy mit tettek a hatóságok az incidensek visszaszorítása érdekében.

Korhecz azt mondta, hogy tárcájának nem állnak rendelkezésre ilyen adatok, de felszólította a médiát, hogy segítsen fényt deríteni arra, hogy az illetékes ügyészségek miért zárkóznak el attól, hogy bűnvádi eljárást indítsanak egyes incidensek elkövetői ellen. A miniszter két esetet is említett, amikor nem kapta meg méltó büntetését a Nagybecskereken (Zrenjanin) megjelent soviniszta falfirkák "szerzője", illetve amikor büntetlenül maradt az, hogy egy bácsfeketehegyi (Feketic) étteremben nem szolgálták ki a vendégeket csak azért, mert romák.