Negyven iskolás halt meg a kínai áradásokban

Vágólapra másolva!
Legkevesebb negyven általános iskolás halt meg Kína északkeleti részében pénteken, az iskola szomszédságában lévő hegyről lezúduló áradat okozta váratlan árvíz következtében.
Vágólapra másolva!

Hejlungcsiang tartomány Salan városa kórházában az egyik orvos elmondta, hogy legkevesebb negyven tanulót szállítottak a kórházba, de egyikük sem élte túl a szerencsétlenséget. Salan egy másik orvosa megerősítette az áldozatok számát, míg egy banktisztviselő szerint legkevesebb ötvenen vagy hatvanan haltak meg.

Az Új Kína hivatalos hírügynökség is beszámolt a szerencsétlenségről, a jelentés szerint húszan eltűntek.

Az iskolába mintegy 300 gyermek jár.