Iraki katonákat tart fogva az al-Kaida

Vágólapra másolva!
Harminchat iraki katonát tart túszként fogva az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat iraki csoportja - állította a csoport az interneten csütörtökön megjelent közleményében, amelyben egyúttal az iraki börtönökben fogva tartott muzulmán nők huszonnégy órán belüli szabadon bocsátását követelte.
Vágólapra másolva!

A radikális iszlám hívők nézeteinek teret adó egyik internetes honlapon felbukkanó közlemény azt állította, hogy az al-Kaida-csoport az arab ország nyugati részén végrehajtott rajtaütésekben ejtette foglyul az iraki Nemzeti Gárda 36 katonáját. Az elfogott katonákat jelenleg a szunniták ellen elkövetett bűncselekményeikről hallgatják ki - tette hozzá a szunnita tagokból álló csoport közleménye.

A dokumentum alján ugyanaz az aláírás szerepelt, amellyel az al-Kaida-csoport közleményeit szokták hitelesíteni, ennek ellenére az újabb közlemény valódiságáról egyelőre nem lehetett megbizonyosodni.Az iraki rendőrség szerdán közölte, hogy fegyveresek előző nap elraboltak 22 katonát, miután azok távoztak nyugat-iraki támaszpontjukról.

Az új (síita vezetésű) iraki kormány április végi megalakulása után az arab országban megszaporodtak a felkelők támadásai, amelyekben már több mint 800 rendőr, katona, tisztségviselő és más polgári személy vesztette életét.