Újabb kínai kémvádak Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Újabb kínai tisztségviselő kért politikai menedékjogot Ausztráliában, egyúttal megerősítette egy múlt héten szintén menedékjogért folyamodó kínai diplomata állítását, miszerint Peking több száz fős kémhálózatot működtet a kontinensen.
Vágólapra másolva!

Hao Feng-csün (Hao Feng Jun), aki a kínai belbiztonsági szolgálat egykori tagjának vallja magát, kedd este nyilatkozott az ausztrál közszolgálati televízióban. Mint közölte, az országban nemcsak a kínai nagykövetség és a konzulátusok alkalmazottai, hanem kínai üzletemberek és diákok is folytatnak kémtevékenységet, és beszivárognak a Kínában betiltott Falunkung (Falun Gong) spirituális mozgalom ausztráliai csoportjaiba is.

Kína hivatalosan tagadta az állításokat, amelyeket először a sydneyi kínai főkonzulátus volt első titkára, Csen Jung-lin (Chen Yonglin) tett a múlt hét végén. Csen két hete hagyta ott hazája diplomáciai szolgálatát, és folyamodott menekültstátusért az ausztrál hatóságokhoz. Kérését azzal indokolta, hogy odahaza üldöztetés vár rá.

A kínai kémekről szóló kijelentéseit éppen az 1989-es Tienanmeni téri vérengzés évfordulójára emlékező szombati sydneyi nagygyűlésen tette. Az ausztrál szervek először elutasították Csen kérését, majd új vizsgálatot kezdtek ügyében, ideiglenes "védelmi vízum" kiadásáról. Canberra eddig nem volt hajlandó kommentálni a kémkedésről szóló vádakat.