Mobiltelefon miatt átirányítottak egy brit utasszállítót

Vágólapra másolva!
Vadászgépek kíséretében egy London környéki légikikötőbe irányítottak át kedden este egy turistákat szállító brit repülőgépet, miután tévedésből gyanús tárgynak nézett elhagyott mobiltelefont találtak az utastérben.
Vágólapra másolva!

A londoni védelmi minisztérium közlése szerint a Thomson utazásszervező cég által bérelt Boeing 737-es utasszállító repülőgép 103 turistával és ötfős személyzettel a fedélzetén Portugáliából a közép-angliai Coventry városába tartott, amikor a pilóták arról értesítették a légiforgalom-irányítókat, hogy gyanús tárgyat találtak az utastérben.

A hatóságok óvintézkedésként a királyi légierő két F3 Tornado típusú vadászgépének kíséretében átirányították az utasszállító repülőgépet a Londontól 30 kilométerre északkeletre fekvő Stansted repülőterére, ahol az biztonságosan földet is ért. A repülőtéren tűzszerész egység állt készenlétben, a légikötő azonban a Boeing landolása után is nyitva maradhatott.

A gép átvizsgálása során megtalálták a gyanús tárgyat, amelyről kiderült, hogy egy mobiltelefon - közölte az utazásszervező. A készüléket a jelek szerint korábban valaki a gépen felejthette, legalábbis a kedd esti járattal tartó utasok és a személyzet tagjai közül senki sem vallotta magáénak a maroktelefont.