Pinochetet egy ügyben felmentették

Vágólapra másolva!
A santiagói fellebbviteli bíróság egy ügyben véget vetett az eljárásnak Augusto Pinochet volt diktátor ellen, egy másik ügyben viszont megvonta a mentelmi jogát kedden.
Vágólapra másolva!

A testület pár óra különbséggel hozott döntést a két ügyben. Elejtették a vádat az úgynevezett Condor hadművelet ügyében, amely a dél-amerikai katonai diktatúrák titkos együttműködése volt ellenfeleik elnyomására. Megvonta viszont a tábornok mentelmi jogát egy adócsalási ügyben, azaz lehetővé tette a büntető eljárás megindítását.

A fellebbviteli bíróság 21:4 arányban szavazta meg a Pinochetet mint volt államfőt megillető mentesség megvonását. A döntést Sergio Munoz bíró kérte, aki a volt katonai diktátor vagyonát vizsgálja. A bíró arra a következtetésre jutott, hogy Pinochet 1980 és 2004 között, adócsalást követett el több mint 5 ezer millió peso értékben (8,6 millió dollár), s azt is megállapította, hogy a tábornok be nem vallott vagyona mintegy 17 millió dollárra rúg, amely több külföldi bankszámlára került.

A bíróság négyes számú kamarája a volt államfő egészségi állapotára hivatkozva 3:1 arányban szüntette meg a büntetőeljárást Pinochet ellen a Condor hadművelet ügyében. A Juan Guzmán bíró által emelt vád értelmében Pinochet legalább kilenc emberrablás és egy minősített emberölés felbujtója volt.

A felperes ügyvéd bejelentette, hogy fellebbezik a legfelsőbb bírósághoz. Az ítéletet "rendkívül súlyosnak" minősítette. "Úgy tűnik... hogy a bírókat nem érdekli, hogy Pinochet gyilkos" - mondta.