Egy halott a francia-olasz alagúttűzben

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, hárman megsebesültek, amikor tűz keletkezett a Francia- és Olaszország közötti Fréjus-alagútban. A 13 kilométer hosszú alagutat lezárták, az oltás este nyolckor még tartott.
Vágólapra másolva!

Tűz keletkezett a Franciaország és Olaszország közötti 13 kilométer hosszú Fréjus-alagút francia szakaszában. Egy ember meghalt, hárman megsebesültek. A tűz feltehetően két teherautó üközésekor keletkezett. Az egyik teherautó, amely gumiabroncsokat szállított, és Olaszországba tartott, este 8 óra után még mindig égett, de a francia tűzoltók ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet. Egyelőre nem tudni, hogy az olasz tűzoltók által talált holttest kié.

A gumiabroncsot szállító teherautó sofőrje más autósokkal együtt élve ki tudott menekülni a 13 kilométer hosszú alagútból, amely a franciaországi Modane-t az olaszországi Bardonecchiával köti össze. A három sérült enyhe mérgezést szenvedett, de szintén kijutott Olaszország felé.

Az alagutat fenntartó társaság szerint a gumiabroncsokat szállító teherautó tüze átterjedt két másik teherautóra, de arról nem szólnak a hírforrások, hogy ezeket a tüzeket sikerült-e eloltani. A forgalom egyelőre mindkét irányban áll.