Tízezrek tüntettek az azeri kormány ellen

Vágólapra másolva!
Tízezrek követelték a kormány lemondását szombaton az azerbajdzsáni Bakuban. A tüntetők narancsszínű ingben vonultak Ukrajnára utalva. A hatalom ez alkalommal nem fojtotta vérbe a megmozdulást.
Vágólapra másolva!

Az azeri vezetés lemondását követelte több tízezer tüntető szombaton a fővárosban, Bakuban. "Szabadságot akarunk" feliratú táblákat tartottak a magasba, amelyeken a szöveg hátterében George Bush amerikai elnök portréja volt látható. A résztvevők számáról szemtanúk adtak becslést. Azerbajdzsánban ez az első alkalom a 2003-as elnökválasztás óta, hogy a rendőrség nem oszlatott föl erőszakosan egy tüntetést. Az akkori elnökválasztást Ilham Aliyev nyerte meg, az előző elnök - a nem sokkal később elhunyt, - Heydar Aliyev fia.

A Yeni Fikir nevű ifjúsági mozgalom narancs színű inget és fejpántot viseltek, a tavalyi ukrajnai narancsos forradalomra utalva. "Normális kormányt akarunk, azt, hogy a jelenlegi vezetők távozzanak a hatalomból" - jelentette ki Ruslan Bashirli, a mozgalom vezetője. A Yeni Fikir mellett számos más ifjúsági szervezet jött létre a novemberre tervezett parlamenti választásokat megelőző időben. Bashirli közölte, hogy mozgalma a választások alkalmával el akar indítani egy "békés, bársonyos forradalmat".

Ilham Aliyev kormánya eddig mindig erőszakosan lépett fel a tüntetőkkel szemben. A rendőrök rendszerint gumibottal ütötték a demonstrálókat, többeket előállítottak közülük. Így jártak el egy stratégiai jelentőségű olajvezeték májusi felavatásakor is. Akkor 75 személyt vettek őrizetbe. Európai országok és az Egyesült Államok tiltakozott az erőszakos fellépések miatt, így a szombati tüntetésre engedélyt kaptak a szervezők.