Százezrek tüntettek az ETA-val tervezett tárgyalások ellen

Vágólapra másolva!
Százezrek vonutak a madridi utcákra, hogy tiltakozzanak az ETA baszk szervezettel tervezett béketárgyalások ellen.
Vágólapra másolva!

Több százezer ember tüntetett szombaton Madridban, tiltakozásul az ellen, hogy a spanyol kormány tárgyalásokba bocsátkozzon a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár fegyveres szervezettel. A tüntetők a terrorcselekmények áldozatainak hozzátartozóit tömörítő szervezet (AVT) felhívására vonultak az utcára, de a megmozdulást a jobboldali spanyol ellenzék is támogatásáról biztosította.

A szervezők több mint egymillióra, a spanyol országos rendőrkapitányság pedig 200 ezerre becsülte a résztvevők létszámát. A madridi rendőrség 850 ezres becslést közölt. A spanyol főváros önkormányzata a jobbközép ellenzéki Néppárt (PP) irányítása alatt áll.

A csendes felvonulás résztvevői az ellen kívántak tiltakozni, hogy a spanyol parlament május 17-én támogatta a szocialista párti kormányzatnak azt a javaslatát, hogy kezdjenek párbeszédet - ha hivatalos tárgyalásokat nem is - a baszk szakadár szervezettel, feltéve, hogy az ETA leteszi a fegyvert. Az ETA az 1960-as években kezdett harcot Baszkföld elszakításának céljából, azóta terrorakcióiban több mint 800 ember vesztette életét.