Vágólapra másolva!
Legalább 16 ember meghalt és feltehetően ugyanannyi megsebesült két jemeni törzs összecsapásaiban a fővárostól, Szanaától északnyugatra. Az erőszakos cselekmények még a múlt héten robbantak ki.
Vágólapra másolva!

Az ellenséges felek - a Botain és az al-Ajjás törzs - összesen négy alkalommal csaptak össze Szaada tartományban. A két törzs már több esetben állt szemben egymással. Az ellenségesekedést márciusban, a kormány közvetítésének eredményeként alábbhagyták, ám most azonban újra kezdődték. A pontos ok egyelőre nem ismert. A két törzs közötti harcokban kilencen haltak meg.

Rajtuk kívül ugyanakkor az al-Kaszír és az al-Mohammed törzs is viszályban van egymással. A köztük kirobbant harcokban négy ember vesztette életét és hatan sebesültek meg. Két további incidensben még három ember vesztette életét.

A törzsek közötti háborúskodás mindennapos jelenség az Arab-félsziget déli részén fekvő szegény országban, és a küzdelmet egyre pusztítóbb fegyverekkel vívják: legutóbb kalasnyikovval és rakétagránáttal lőtték egymást a szembenállók.