Megöltek egy neves libanoni újságírót Bejrútban

Vágólapra másolva!
A libanoni rádió jelentése szerint Számir Kászirt lakása előtt,  Bejrút egy keresztény városrészében gyilkolták meg: a merénylők pokolgépet rejtettek a gépkocsijába, amely felrobbant a motor beindításakor. Kászir azonnal meghalt, egy személy megsérült.
Vágólapra másolva!

Az újságíró az an-Nahar című vezető bejrúti lap rovatvezetője volt, és tekintélyét Szíria libanoni beavatkozása ellen vetette latba vezércikkeiben évek óta. A merénylet a libanoni parlamenti választások közepette történt, amelyet május 29. és június 19. között bonyolítanak le az ország különböző körzeteiben. Bejrútban, ahol már megtartották, a Szíria-ellenes erők nyertek.

A szíriai katonaság több évtizedes jelenlét után áprilisban vonult ki Libanonból, a nemzetközi nyomás hatására. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa már tavaly szeptemberben követelte a csapatok kivonulását, de Damaszkusz a készülődést csak az említett nemzetközi nyomásra kezdte el komolyan, amelyet viszont az váltott ki, hogy Libanonban szintén robbantásos merényletben meggyilkolták Rafik Haríri Szíria-ellenes politikust, volt kormányfőt. E gyilkosságnak most 109 napja.

A Szíria-ellenes ellenzék Kászir meggyilkolása miatt nyilatkozatban lemondásra szólította fel Emil Lahud elnököt, aki hű Damaszkuszhoz, és aki a libanoni "biztonsági és hírszerző ügynökségek tényleges vezetője". Az ellenzékiek találkozójukon általános sztrájkot hirdettek péntekre az újságíró megölése miatt.

Kofi Annan ENSZ-főtitkár határozottan elítélte az újságíró meggyilkolását. "A főtitkár felszólítja a libanoni kormányt, hogy állítsa igazságszolgáltatás elé e rettenetes bűn elkövetőit és kitervelőit, vessen véget a merénylők büntetlenségének, és biztosítsa a sajtó szabadságát. (Annan) felszólít minden pártot, hogy segítsen megőrizni a nyugalmat és a nemzeti egységet ebben a fontos választási időszakban" - ismertette a főtitkár közleményét szóvivője.

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet azonnali és független vizsgálatot követel az ügyben, és felszólított minden politikai csoportot, hogy tartsa tiszteletben a szólás szabadságát, és akadályozza meg a polgári személyek elleni erőszakos támadásokat.

A szíriai vezetés visszautasította a vádat, hogy ő állna a gyilkosság mögött, és azzal vádolta meg az ezt hangoztató libanoni politikusokat, hogy Libanon és Szíria ellenségeinek kiszolgálói. Egy meg nem nevezett damaszkuszi tájékoztatási minisztériumi tisztségviselő szerint az, hogy ezek a politikusok azonnal a szíriai vezetésre mutogatnak, azt bizonyítja, hogy előítéleteket táplálnak Damaszkusszal szemben.