Ingatlanüzérkedéssel gyanúsítják Kasza Józsefet

Vágólapra másolva!
Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének előzetes letartóztatását kezdeményezte a szabadkai kerületi ügyész. Kaszát és a szabadkai önkormányzat több egykori alkalmazottját ingatlanüzérkedéssel gyanúsítják. A VMSZ elnöke tagadja a vádakat.
Vágólapra másolva!

A szabadkai kerületi ügyész kérte a bíróságtól Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének előzetes letartóztatását. Jovica Maksimovic kerületi ügyész a Kurir című belgrádi hetilap csütörtökön megjelent számában elmondta: a pártelnök és még néhány személy ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás.

Kasza József korábbi szabadkai polgármester és szerbiai miniszterelnök-helyettes mellett nyomozás folyik Kern Imre, a VMSZ alelnöke és Fodor-Lackovics Anna, a szabadkai önkormányzat volt ingatlanügyi-jogi hivatalának korábbi elnöke, Ágoston Gabriella volt szabadkai önkormányzati titkár és Nemes Gábor, a Subiro építési vállalat igazgatója ellen. Mindnyájukat azzal gyanúsítják, hogy legkevesebb 1,4 millió dinárral (közel 4,2 millió forint) károsították meg az államot. Az ügyész szerint az előzetes letartóztatásra tett javaslat után Kasza közvetve megfenyegette az ügyészeket, és arról beszélt, hogy politikai üldöztetése miatt panaszt tesz a strasbourgi emberi jogi bíróságon.

A Kurir megszólaltatta Kasza Józsefet is, aki szerint a "vádiratban" szereplő állítások hazugságok. A VMSZ elnöke szerint hihetetlen, hogy azért kérték előzetes letartóztatását, hogy ne befolyásolhassa a tanúkat egy olyan ügy kapcsán, ami 1996-ban történt. Az MTI úgy tudja, hogy Kaszát és az említett személyeket ingatlanüzérkedéssel gyanúsítják. Az érintettek közreműködésével a szabadkai önkormányzat a már említett Subiro vállalattal bonyolított le egy ingatlanügyletet.

A Subiro két egyszobás, 68 négyzetméteres lakást bocsátott az önkormányzat rendelkezésére. Ennek fejében a vállalat hozzájutott egy 58 négyzetméteres szabadkai lakáshoz, illetve három városi telekhez. A több mint egy hónapja előzetes letartóztatásban lévő Ágoston Gabriellát ezenfelül azzal is gyanúsítják, hogy 1997-ben önkormányzati titkárként szerződést kötött a Subiróval központi garázs építéséről, amely máig nem készült el, noha a cég közel 1,6 millió dinárt kapott erre az önkormányzattól.