Bevezetik a többpártrendszert a Maldív-szigeteken

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta a Maldív-szigetek parlamentje a többpártrendszer bevezetését az indiai-óceáni szigetországban: több évtizednyi önkényuralmi kormányzás után ily módon először működhetnek majd ellenzéki politikai pártok az országban.
Vágólapra másolva!

Mint a Maldív-szigetek kormányának szóvivője közölte, a törvényhozás csütörtökön egyhangúlag hagyta jóvá a többpártrendszer bevezetésére vonatkozó kormányjavaslatot. A Maldív-szigeteken eddig tiltott volt a politikai pártok működése. Maumun Abdul Gajum elnök 1978 óta vaskézzel kormányozta az Indiától 500 kilométerre délre fekvő országot, tavaly azonban átfogóbb reformok bevezetését ígérte meg. Az előző évben ugyanis kormányellenes felkelések törtek ki, a nemzetközi közösség pedig nyomást gyakorolt a maléi kormányzatra a politikai foglyok állítólagos megkínzása miatt.

A többpártrendszert ténylegesen vasárnap vezetik majd be a Maldív-szigeteken, miután megjelenik Gajum elnök rendelete az új politikai berendezkedésről. A bejegyzésre váró pártok között van az államfő által vezetett politikai erő is.

A Maldív-szigetek 1192 korallszigetből áll, 278 ezres lakosságát kizárólag muzulmánok alkotják.