Szigorították a nyilvános dohányzást Svédországban

Vágólapra másolva!
Tilos rágyújtani az éttermekben, bárokban és kávézókban szerdától Svédországban, ahol Európában ötödikként szigorú korlátozást vezettek be a dohányosokkal szemben.
Vágólapra másolva!

Írország, Olaszország, Málta és Norvégia után a svédeknél is dohányfüstmentessé váltak a vendéglátóhelyek. A lépéssel a stockholmi kormány az ott alkalmazottakat és a nemdohányzókat kívánja megóvni a cigarettafüsttől.

Morgan Johansson svéd egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a dohányzás nagy munkahelyi környezeti problémát jelent. A kocsmákban dolgozókat kétszer-háromszor nagyobb mértékben fenyegeti rákos megbetegedés, mint a lakosság többi részét - tette hozzá. Svédországban évente ötszáz ember hal meg, többségében éttermi alkalmazott, a passzív dohányzás miatt.

A tavaly elfogadott dohányzásellenes törvény kis ellenállásba ütközött az északi országban, ahol a lakosság kevesebb mint 20 százaléka gyújt rá rendszeresen - ez az egyik legalacsonyabb arány a világon.