Mégis engedélyezik a romániai melegfelvonulást

Vágólapra másolva!
Kormányzati nyomásra mégis engedélyezte az először betiltott első romániai melegfelvonulást a bukaresti polgármesteri hivatal. Korábban arra hivatkozva nem adtak engedélyt, hogy több focimeccs is lesz szombaton Bukarestben, nincs elég rendőr a felvonulás biztosítására.
Vágólapra másolva!

Mégis engedélyt adott az első romániai homoszexuális-felvonulás megrendezésére a bukaresti polgármesteri hivatal, miután korábbi tilalmát Traian Basescu államfő és a diszkriminációellenes tanács is bírálta.

A szombat estére tervezett felvonulást és ünnepélyt az Accept elnevezésű, homoszexuálisokat tömörítő érdekvédelmi szervezet kérte. Bár korábban a belügyminisztériumi karhatalmi erők illetékesei - legalábbis a sajtó szerint - maguk közölték a szervezettel, hogy csendőreik biztosítani tudják a szombatra tervezett demonstrációt, a városháza mégsem adott engedélyt szerdán az Accept felvonulására. A hivatal éppen arra hivatkozva tagadta meg hozzájárulását, hogy a rendezvény időpontjában két A osztályos futballmeccs is zajlik a fővárosban, ezért nem tudnak elegendő csendőrt kirendelni a felvonulók védelmére.

A polgármesteri hivatal tiltó rendelkezését élesen bírálta Asztalos Csaba, a román kormány mellett működő diszkriminációellenes tanács vezetője, aki súlyos pénzbírságot helyezett kilátásba arra az esetre, ha a városháza nem másítja meg döntését. Szerdán este Traian Basescu államelnök az egyik román televízióadó kamerái előtt egyenes adásban fejtette ki véleményét: a fővárosi helyhatóság tiltó döntése húsz évvel vetné vissza Romániát, ahol időközben a nemzetközi normáknak megfelelően módosították a törvénykönyvet és a vonatkozó jogszabályokat a kisebbségek diszkriminációjának megszüntetése érdekében.

Ilyen előzmények után jelentették csütörtökön a román hírforrások, hogy a polgármesteri hivatalnak alárendelt illetékes fővárosi bizottság - amelynek tagjai között ott vannak a csendőrség, a rendőrség, a kormányőrség és más közrendészeti szervek képviselői is - végül engedélyezte a Gay Fest elnevezésű, hétfő óta zajló fesztivál keretében rendezendő felvonulást.