Szaddámnál húzta meg magát Zarkávi

Vágólapra másolva!
Szaddám Huszein bukott iraki diktátor nem adta ki Jordániának a több merénylet kitervelésével és túszgyilkosságokkal, lefejezésekkel vádolt Abu Muszab az-Zarkávi terroristát. Jordánia nem sokkal a 2003-as iraki háború megindulása előtt kérte Zarkávi kiadatását.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
az-Zarkávi

Szaddám Huszein iraki exelnök nem volt hajlandó kiadni Jordániának Abu Muszab az-Zarkávi terroristát - olvasható II. Abdalláh jordániai király csütörtökön megjelent nyilatkozatában. "Zarkávi egy szomszédos országból Irakba ment a régi rendszer bukása előtt. Mi igyekeztünk akkor Jordániába hozatni őt, hogy bíróság elé állíthassuk, de kiadatási kérelmeink eredménytelenek maradtak" - mondta az uralkodó az al-Haját című arab lapnak.

A jordániai Zarkávit tartják a számos véres merényletet és túszgyilkosságot végrehajtó iraki terroristahálózat vezetőjének. Zarkávi csoportja hónapok óta "az al-Kaida mezopotámiai szervezetének" nevezi magát, az Oszama bin Laden vezette nemzetközi terrorszervezetre utalva.

Szerdán újabb, Zarkávinak tulajdonított hangfelvétel jelent meg az interneten. A jordániai származású terroristavezérnek tulajdonított hang egyebek közt arról beszél, hogy a robbantásos merényleteknek áldozatul eső iraki civilek "a közjó érdekében hozott áldozatok, s mint ilyenek mártírokként a paradicsomba kerülnek".