A spanyol egyház a királytól vár segítséget a melegekkel szemben

Vágólapra másolva!
A spanyol püspöki kar abban reménykedik, hogy királyi obstrukcióval sikerül megakadályozni az azonos neműek házasságáról elfogadott törvény életbe lépését Spanyolországban.
Vágólapra másolva!

Az El Mundo című madridi lap szerint a püspökök azt szeretnék, ha János Károly király követné a belga király 1990 áprilisi példáját, amikor Baldvin 36 órára inkább lemondott a trónról, semmint hogy aláírja a lelkiismeretével ellenkező abortusztörvényt.

A spanyol püspöki kar arra bíztatja a köztisztviselőket (anyakönyvvezetőket) és a törvényhozókat - a szenátusban még jóváhagyásra vár a jogszabály -, hogy lelkiismeretükre hivatkozva tagadják meg a homoszexuális házasságok elismerését. A lapnak nyilatkozó püspökkari szóvivő szerint "hívő katolikusként a királynak is joga és kötelessége ellenszegülni egy igazságtalan törvénynek, amely rombolja a házasság intézményét".

Az El Mundo által megkérdezett szakértők valószínűtlennek tartják, hogy az uralkodó megtagadná a parlamentben fölényes többséggel elfogadott és a közvélemény nagy többségének támogatását is élvező új törvény aláírását. Szembehelyezkedett a hevesen vitatott kérdésben a klérussal több spanyol katolikus bázisközösség is.

A parlamentben szerdán a "nemzethez intézett üzenetében" José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök újból védelmébe vette radikális társadalmi reformterveit, köztük a melegházasságok engedélyezését. Kijelentette: "Soha nem leszek képes megérteni azokat, akik a szeretetet hirdetik mint az élet alapját, ugyanakkor oly csökönyösen megtagadják a védelmet, a megértést és a szeretetet szomszédainktól, barátainktól, rokonainktól, kollégáinktól. Miféle szeretet az, amely kirekeszti a szexualitásukat másként megélő embertársainkat?"