Robbantás a New York-i brit konzulátuson

Vágólapra másolva!
A hajnali detonáció több ablakot betört, személyi sérülésekről nem érkezett hír. A rendőrség lezárta a környéket, ahol feltehetően egy virágládába rejtett pokolgép robbant fel.
Vágólapra másolva!

Robbanás rázta meg csütörtök reggel Nagy-Britanna New York-i főkonzulátusát. A detonáció a 3. sugárúton található épület előtt történt helyi idő szerint hajnali fél négy körül - jelentette a BBC News. A robbanás beszakította az irodaház ablakait, amelyben a brit követségen kívül több más cég és szervezet is székel. Személyi sérülésekről egyelőre nem érkeztek jelentések.

A New York-i rendőrség lezárta a környéket, a helyszín felett helikopterek köröznek, és ott van egy bombaszakértő csapat is. A robbanást feltehetően egy pokolgép okozta, a BBC szerint ugyanis a szakértők robbanószerkezet maradványaira bukkantak

A CNN szerint a kisebb erejű robbanás nem okozott különösebben jelentős kárt. A rendőrség szerint az épület előtt álló egyik beton virágosládában robbant fel valami. Egyes szemtanúk két robbanást hallottak.

Elkezdődött a választás Nagy-Britanniában/nagyvilag/20050505elkezdodott.html

A New York-i főkonzulátus a legnagyobb brit diplomáciai képviselet az Egyesült Államokban a washingtoni nagykövetség után. A robbantás nem sokkal azután történt, hogy Nagy-Britanniában megnyitottak az első szavazóhelyiségek, a szigetországban ugyanis csütörtökön tartják a parlamenti választásokat.