Szabadulnának az oktatási minisztertől a szlovákiai diákok

Vágólapra másolva!
Diákok tüntettek több szlovákiai városban szerdán, követelve az oktatási miniszter lemondását és elítélve a kötelező tandíj tervezett bevezetését a felsőfokú oktatásban.
Vágólapra másolva!

Kassán és Pozsonyban néhány ezer, Nagyszombatban (Trnava), Besztercebányán (Banská Bystrica) és Zsolnán (Zilina) több száz egyetemista vonult az utcára, köztük középiskolások és olyan főiskolások is, akik más városok egyetemeire járnak. Nyílt levélben szólították fel a törvényhozókat, hogy a parlamenti szavazás során a kötelező tandíjra nemet, a miniszter leváltását célzó ellenzéki indítványra pedig igent mondjanak. Hangadóik szerint elfogadhatatlan, hogy a diákok és a szüleik vállára nehezedő terheket a kormány tovább akarja növelni. "Nem fizetünk, és ragaszkodunk a minőségi oktatáshoz" - mondta az egyik tüntető.

A tüntetésekre szóvivőjén keresztül reagáló oktatási tárca annak a véleményének adott hangot, hogy a "diákok önmaguk ellen cselekszenek, amikor nem értenek egyet a szociális ösztöndíjakat megháromszorozó tervezettel és azzal, hogy a tehetséges diákok tanulmányi és motivációs ösztöndíjakban részesüljenek". A tárca szerint a tüntetők a szlovákiai felsőoktatás versenyképessé válásának az útjában állnak.

A tüntetéseket megelőző órákban Pozsonyban mintegy húszfős ellentüntetés is volt: jobboldali diákok, zömmel a Szlovákiai Kereszténydemokrata Ifjúsági Mozgalom hívei vették védelmükbe a kormánykoalícióhoz tartozó Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) delegálta oktatási minisztert és a diákkölcsönök - szintén parlamenti szentesítésre váró - intézményét. Ők azt bizonygatták: egy ügyesen gazdálkodó diák a tanulmányai során a diákkölcsönökből annyi pénzt takaríthat meg, hogy abból diplomaosztás után egy kisebb személygépkocsit vásárolhat.