Magyarország hivatalosan kérte az ausztráliai náci kiadatását

Vágólapra másolva!
Magyarország hivatalosan kérte Ausztráliától Zentai Károly feltételezett háborús bűnös kiadatását. A 84 éves férfi a korabeli nyomozati anyagok szerint a második világháborúban budapesti zsidókkal kegyetlenkedett, egy fiút ki is végzett. Az ausztrál kormány vizsgálja a magyar kérelmet.
Vágólapra másolva!

Magyarország kérte Ausztráliától Zentai Károly feltételezett háborús bűnös kiadatását. A canberrai kormány vizsgálja a kérést - közölte Chris Ellison ausztráliai igazságügy-miniszter. A kiadatási kérelem hírét több ausztráliai lap jelentette szerdai számában.

Az egyik lap idézte Fodor Lajos ausztráliai magyar nagykövetet, aki elmondta, hogy egy hónapja nyújtotta át a kiadatási kérelmet az ausztrál kormány illetékeseinek. Nem hajlandó azonban többet mondani addig, amíg Magyarország nem kap választ Ausztráliától. Chris Ellison ausztráliai igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott, hogy megkapták a kérelmet, és azt jelenleg vizsgálják. Hozzátette, hogy mindenki máshoz hasonlóan Zentait is megilleti az ártatlanság vélelme, amíg bűnössége be nem bizonyosodik.

"Nem hivatalosan úgy tudom, hogy az Igazságügyi Minisztérium kiadta a megkeresést" - közölte Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére szerdán. Mint mondta, az ausztrál hatóságok döntésére várnak, azonban nem tudják, hogy a kiadatásról mikor fognak dönteni, ugyanis erre nincs gyakorlat.

A két állam között van kiadatási egyezmény, amely szerint a "kérő államnak" kell gondoskodnia arról, hogy az adott személyt elszállítsák. Az egyezmény azonban nem tartalmaz arra vonatkozó határidőt, hogy meddig kell döntenie az ausztrál hatóságoknak a kiadatásról.

Zentai Károlyt azzal gyanúsítják, hogy két katonatársával együtt brutálisan bántalmazott, majd megölt egy zsidó fiút. A második világháború után már alaposan kivizsgálták ezt az ügyet: zsidók, katonaszökevények és katonák egybehangzó vallomásai támasztották alá a vádat. A nyomozati és népbírósági anyagok szerint (a gyilkosságon kívül) a vádlottak brutálisan verték és terrorizálták a fogságukba került zsidókat és katonaszökevényeket. Az ügy két másik vádlottját elítélték (egyiket kivégezték, a másik életfogytiglant kapott), az Ausztráliába emigrált férfit viszont nem tudták, mivel nem jött haza külföldről. Ő azt nyilatkozta az ausztrál sajtónak, hogy ártatlan, és kész hazajönni, hogy tisztázza magát. Ezt még januárban nyilatkozta egy ausztrál tévétársaságnak. Zentai azonban ígéretének nem tett eleget, sőt azóta az ausztrál újságírók sem tudják elérni.

[origo]/MTI