18 halott egy párizsi szállodatűzben

Vágólapra másolva!
18 ember vesztette életét Párizsban, amikor kigyulladt egy belvárosi szálloda. A főleg afrikai bevándorlók lakta Paris-Opéra szálló teljesen kiégett. A tűzvésznek több mint 60 sebesültje van.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Tizennyolc ember meghalt, hatvanan megsérültek péntekre virradó éjjel, egy párizsi szállodában kitört tűzvészben. Az áldozatok francia, szenegáli, portugál, elefántcsontparti, amerikai, ukrán és tunéziai állampolgárok, és vannak közöttük gyerekek is. A sérültek közül tizenháromnak súlyos az állapota.

A főként afrikai bevándorlók lakta hatemeletes egycsillagos belvárosi szállónak összesen 76 bejelentett lakója volt, sok család tartósan élt itt. A tűz álmukból riasztotta fel az itt élőket, akik főleg füstmérgezés miatt kerültek kórházba, de többeket kezelnek súlyos zúzott sérülésekkel, mivel a tűz elől menekülve kiugrottak az emeleti ablakokon. A pánikba esett lakók menekülését ugyanis nehezítette, hogy az épületnek csak egyetlen kijárata volt.

A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, összesen 250 ember és 57 tűzoltóautó vett részt az oltásban, így is több mint egy órán át küzdöttek a lángokkal, ám a szállóépület felső emeleteit még nem tudták átvizsgálni, ahol szintén lehetnek holttestek. A Paris-Opéra nevű szálló teljesen kiégett, és megroppantak a felső szintek tartóelemei, ezét egyelpre nem bitonságos felmenni a fenti szobákna és apartmanokba.

Rendőrségi források szerint véletlen szerencsétlenség történt; az első vizsgálat során legalább is nem találták szándékos gyújtogatás jelét. A konkrét ok azonban továbbra is ismeretlen.

A francia vöröskereszt szerint ez volt az utóbbi húsz év egyik legpusztítóbb tűzvésze Párizsban. Jacques Chirac francia elnök nyilatkozatban közölte, "Ez a tűzvész az egyik legfájdalmasabb katasztrófa, amely gyászba döntötte egész Párizst".