Hatalmas klórkataszrófa Kínában

Vágólapra másolva!
28 ember halt meg, amikor felborult egy klórszállító teherautó Kínában. A baleset környékét maró gázfelhő borította be, közel félezer ember szenvedett klórmérgezést, ezreket kellett kitelepíteni.
Vágólapra másolva!

Huszonnyolcan vesztették életüket, és több százan sebesültek meg Kínában, amikor egy durrdefekt miatt karambolozott, majd felborult egy klórszállító tartályautó a Peking és Sanghaj közötti autópályán. A kiömlő veszélyes vegyi anyagból maró felhő képződött és borította a környéket. Jelenleg 450 embert kezelnek kórházban súlyos klórmérgezéssel. Sokuknak válságos az állapota. A szerencsétlenség körezetéből több mint tízezer embert kellett kitelepíteni.

Az előző napon közzétett első hivatalos jelentésben három halálos áldozatról és 300 sérültről volt szó. A Pekingből Sanghajba (Shanghai) tartó jármű egy gyorsforgalmi úton durrdefektet kapott, nekirohant egy másik teherautónak, majd felborult, és rakománya, a 30 tonnányi mérgező vegyi anyag kiömlött tartályából. A baleset kedd este Csiangszu (Jiangsu) tartományban, Huajan (Huaian) városánál történt.