Belehalt a locsolásba egy lengyel asszony

Vágólapra másolva!
Halálos áldozatot követeltek az egyre durvuló húsvét hétfői locsolkodási szokások Lengyelországban. Egy szívbeteg idős hölgyet locsoltak nyakon hideg vízzel, aki holtan esett össze, és valószínűleg egy szívroham végzett vele.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közlése szerint a délkelet-lengyelországi Stalowa Wolában egy 72 éves asszony életét vesztette, miután a templomból kijövet fiatalok egy csoportja vödrökből jéghideg vizet zúdított rá. A szívbeteg asszony a helyszínen a földre zuhant és meghalt, valószínűleg szívrohamban.

A húsvét hétfőt Lengyelországban egyre inkább vizes vagy nedves hétfőnek is nevezik, mivel elterjedt az a szokás, hogy fiatalok csoportokba verődve vödörszám zudítanak hideg vizet egymásra és a gyanútlan járókelőkre. Még a buszok és villamosok utasai sincsenek biztonságban, mert a megállóban lesben álló locsolóbandák "vízbombákat", azaz vizzel teli műanyagzacskókat hajítanak be a kinyíló ajtón át.

A durvuló locsolási szokások miatt húsvét hétfőn Lengyelország-szerte megerősítették a rendőri jelenlétet, hogy elejét vegyék a túlkapásoknak. Elővigyázatosságból már nagyszombaton elzárták az összes nyilvános víz- és tűzoltócsapot.

Hajdan a lengyel városokban is a kölnivel való locsolás ártalmatlan szokása dívott, az utóbbi években azonban a városokra is átterjedt a durvább - vizesvödrös - falusi módszer.