India miatt veszélyben az olcsó AIDS-gyógyszerek

Vágólapra másolva!
Komoly csapást mérhet egy indiai törvény az olcsó és korszerű AIDS-gyógyszerek piacára - figyelmeztettek egészségügyi szervezetek. Egy, a WTO szabadalmi előírásainak megfelelő új indiai szabályozás ugyanis betiltaná az országban eddig folytatott gyakorlatot, a korszerű, de drága gyógyszerek olcsó másolatainak gyártását. Világszerte AIDS-betegek milliói függnek a kedvező árú indiai készítményektől.
Vágólapra másolva!

Hamarosan megtilthatják az indiai gyógyszergyáraknak, hogy a szabadalmi oltalom alatt álló AIDS-ellenes és másfajta gyógyszerek olcsó, generikus változatait állítsák elő. Az indiai parlament ugyanis ilyen értelmű törvényt fogadott el a napokban. A törvény kritikusai szerint a szabályozás miatt a föld több millió szegény sorsú AIDS-betege marad korszerű, de olcsó orvosság nélkül.

A törvénnyel ugyanakkor India eleget tesz a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szellemi termékek védelmére vonatkozó előírásainak. A szabályt egyelőre az indiai parlament alsóháza fogadta el, életbe lépéséhez még a felsőház jóváhagyására is szükség van.

Az új törvény leváltja a régit, amelynek értelmében a gyógyszergyártók engedély nélkül lemásolhatták a jogvédett gyógyszereket, ha más módszerekkel állították elő azokat. Ennek a liberálisabb szabályozásnak köszönhetően az elmúlt harminc évben nagyot fejlődött az indiai gyógyszeripar.

Az indiai kormány szerint a szabadalmi védelem elismerése alapvető előfeltétele annak, hogy a gyógyszeripar előrelépjen a saját kutatások és fejlesztések irányába, vagy kívánatosabb legyen a külföldi partnerek számára.

Egészségügyi aktivisták ugyanakkor felszólították a kormányzatot, hogy gondolja át a szabályozás bevezetését, mivel ezzel sokmillió AIDS-beteget fosztanak meg az olcsó kezelések lehetőségétől. Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet szerint a fejlődő országok AIDS-betegeinek 50 százaléka Indiában előállított generikus gyógyszereket szed. "A szabadalmi törvénnyel más országok mentőkötelét vágják el" - közölte Ellen't Hoen, a szervezet egyik igazgatója - "Az új szabályozás eredménye, hogy az új gyógyszerekhez csak a gazdagok juthatnak hozzá, míg a régiek maradnak a szegényeknek" - mondta.

Az új szabályozás értelmében, ha egy generikus gyártó le akar másolni egy szabadalmi oltalom alá eső gyógyszert, az indiai kormánynak kötelezően engedélyt kell kérnie a szabadalmi jog tulajdonosától. A jogtulajdonos ugyanakkor nem köteles beleegyezni ennek kiadásába, de ha mégis megteszi ezt, akkor is csak megfelelő szabadalmi díj ellenében. Hoen szerint azonban két fő gond van ezzel: egyrészt a nagy gyógyszergyárak akár évekig is akadályozhatják bíróságokon az engedély kiadásának folyamatát, másrészt pedig a szabadalmi díjaknak nincs felső határa. "Dél-Afrikában például a Glaxo 45 százalékos szabadalmi díjat akart. Jó sok dolga lesz az ügyvédeknek" - mondta.

"Kamerunban évente 200 dollárba (körülbelül 37 ezer forint) kerül minden egyes AIDS-beteg gyógyszere, amely egy indiai generikus gyártó készítménye. A legújabb gyógyszereket ugyanakkor nyugati multicégek szállítják, ennek éves költsége azonban betegenként évente 4800 dollár (közel kilencszázezer forint). Ezeket az árakat nem engedhetjük meg magunknak - közölte egy dél-afrikai egészségügyi szervezet vezetője.

A törvényt azt követően fogadta el az indiai parlament, hogy az ellenzéki képviselők tiltakozásképp kivonultak az ülésteremből. Állításuk szerint a törvénnyel csak a multinacionális gyógyszergyárak gazdagodnak.

Ugyan a kormány az utolsó pillanatokban több engedményt is tett - így tudták megnyerni az ügynek a koalíciós partnert, az eleinte ellenkező indiai kommunistákat -, indiai gyógyszeripari berkekben úgy vélik, a szabályozás jelentősen magán viseli a nagy multik kéznyomát, akik "kalózoknak" tekintik a generikus gyártókat. Ráadásul sokan úgy vélik, a törvény sérti az indiai nemzeti érdekeket is. Az egyik legnagyobb indiai generikus gyártó, a Cipla igazgatója szerint India "nem engedheti meg magának a monopóliumokat... Társadalmi viszonyaink és a nálunk előforduló betegségek szükségessé teszik, hogy minél könnyebben és olcsóbban elérhetővé tegyük ezeket a gyógyszereket".