Vágólapra másolva!
Emelkedik a kivégzések és botozás után kapott prémium összege a maláj büntetés-végrehajtásban. A hóhérok körülbelül 60 százalékkal, míg a botozók 300 százalékkal kapnak több pénzt minden egyes kivégzésért illetve botütésért.
Vágólapra másolva!

Emelkedik 50 malajziai fegyőr és hóhér fizetése. A hóhérok az eddigi 300 ringgit helyett 60 százalékkal többet, 500 ringgitet (körülbelül 24 ezer forintot) kapnak minden egyes akasztásért. A hatóságok így próbálják meg honorálni a bakók nehéz munkáját, és kedvet csinálni a börtönőröknek ahhoz, hogy jelentkezzenek hóhérnak. Az utóbbi időben ugyanis egyre kevesebben vállalják ezt a munkát, és hóhérhiány lépett fel. A munkára ugyanakkor csak a legedzettebb börtönőrök alkalmasak.

A botozással foglakozó fegyőröknek ugyanakkor a rabokra mért botütések utáni prémiumuk emelkedik. A bűnözőket és az országba érkezett illegális bevándorlókat ugyanis gyakran veréssel büntetik. A büntetést végrehajtó fegyőrök eddig minden egyes rotannal (kemény bambuszbot) kiosztott ütésért 3 ringgitet kaptak, ám mostantól 10 ringgitre (közel 500 forintra) számíthatnak. A kormány ugyanakkor igyekezett közölni, hogy az illegális bevándorlókra nem ütnek akkorát, mint az erőszakos cselekmények miatt elmarasztaltakra.

Az emelések összesen 50 hóhért és botozót érintenek országszerte, akik "nagy kihívást jelentő feladatot" végeznek, és már régen rászolgáltak a magasabb anyagi megbecsülésre - közölte Abdul Aziz Mohamad Juszof belügyminisztériumi államtitkár.

Malajziában általában gyilkosságért, hazaárulásért és kábítószer-kereskedés miatt szabnak ki halálbüntetést. Az elmúlt 24 évben 358 embert végeztek ki. Botozást főképp illegális bevándorlók és liliomtiprók kapnak - írja a channelnewsasia.com.