Uszításért imámot utasítottak ki Németországból

Vágólapra másolva!
Uszításért kiutasították Németországból Yakup T. muzulmán imámot. A berlini felső közigazgatási bíróság ítélete szerint a férfi szélsőséges nézetével, és annak terjesztésével az ország társadalmi békéjét veszélyezteti.
Vágólapra másolva!

Az 1971 óta Németországban élő török férfi Berlin Kreuzberg kerületének egyik imaházában és másutt terrorista bűncselekményeket dicsőített, zavarta a társadalmi békét, a németek és a külföldiek, a különböző etnikumok és vallások békés egymás mellett élését - állapította meg, miután elutasította az alsóbb fokon hozott ítélet miatt fellebbező Yakup T. keresetét.

Az imám bűnéül rótták fel, hogy a Milli Görüs nevű szélsőséges szervezete egyik gyűlésén magasztalta a jeruzsálemi és iraki "mártírokat", kegyelmet és védelmet kérve számukra Istentől. 2004 novemberében a kreuzbergi imaházban becsmérlően nyilatkozott a németekről. Egyebek között azt állította, hogy a németekre hitetlenségük miatt a pokol tüze vár, az ateista németek "haszontalanok és "bűzlenek".

Yakup T. ügyvédje útján közölte, hogy önként elhagyja Németországot.