Italautomatáknál is lehetne mobillal fizetni

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság a napokban kiadott egy új irányelvet, amely a korábbihoz képest kiterjeszti azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak a körét, amelyekért mobiltelefonon keresztül is lehetne fizetni. A jövőben e szerint akár dobozos üdítőt vagy színházjegyet is vehetnénk a mobilon keresztül.
Vágólapra másolva!

2000-ben az Európai Bizottság kiadott egy irányelvet az m-, azaz mobilkereskedelemről és az e-pénzről, de azt a tagállamok úgy értelmezték, hogy az csak a feltöltőkártyákra vonatkozik, vagyis csak a telefonhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásokat - például csengőhangokat, játékokat és háttérképeket - lehet megvásárolni.

Az új, napokban kiadott irányelv ezért tételesen rögzíti például, hogy mobiltelefonon keresztül lehetne a jövőben fizetni az ital- és ételautomatáknál, de így vehetnénk színházjegyet és más, kisebb értékű termékeket is. Az összeg a telefontulajdonos számláján jelenne meg.

A Bizottság reményei szerint az új ajánlás lökést adna az m-kereskedelemnek, amely még mindig gyerekcipőben jár Európában.