Az interneten toboroz az izraeli Sin Bét

Vágólapra másolva!
Toborzóhonlapot nyitott az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét, amelynek elsődleges feladata a terroristaellenes harc a palesztin területeken.
Vágólapra másolva!

Az internetes oldalra felkerült jelmondata, amely szerint a Sin Bét "résen áll, de láthatatlan marad", feladatát pedig úgy foglalta össze, hogy "megőrzi az állam és demokratikus intézményei biztonságát a terrorista veszélyekkel, támadásokkal, kémkedéssel, államtitkok leleplezésével szemben". A szervezet a jelentkezőknek munkalehetőséget ajánl különféle szolgálatainál (például a hírszerzésénél, az elhárításnál, az ellátásnál), és külön figyelmet fordít a diákokra. Őket azzal kecsegteti, hogy könnyen megoldható a munka mellett a tanulás is, feltéve, ha a jelentkező legalább két évre elkötelezi magát, és havi legalább száz óra munkát vállal.

A Moszad, az izraeli hírszerzés, amelyet a világ egyik legjobbjának tartanak, már egy évvel ezelőtt megindította internetes toborzókampányát.