Tagadja a vádakat a volt koszovói kormányfő

Vágólapra másolva!
Elutasította az ellene felhozott vádakat hétfőn a hágai Nemzetközi Törvényszéken Ramus Haradinaj volt koszovói kormányfő, aki a múlt héten mondott le tisztségéről, hogy megjelenjen bírái előtt. A vádirat szerint Haradinaj a Koszovói Felszabadítási Hadsereg egyik vezetőjeként személyesen rendelte el vagy felügyelte polgári személyek bántalmazását, és a bűncselekményekben esetenként maga is részt vett.
Vágólapra másolva!

Elutasította az ellene felhozott vádakat hétfőn a hágai Nemzetközi Törvényszéken Ramus Haradinaj volt koszovói kormányfő, aki a múlt héten mondott le tisztségéről, hogy megjelenjen bírái előtt. A 36 éves politikust 37 rendbeli háborús és emberiesség elleni bűncselekménnyel - köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal - vádolja a hágai törvényszék. Ezenkívül terhére rója a háborús törvények és szokások 20 rendbeli megsértését is.

A vádirat szerint Haradinaj a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik katonai vezetőjeként személyesen rendelte el vagy felügyelte polgári személyek bántalmazását, a bűncselekményekben esetenként maga is részt vett. Alárendeltségébe tartozó UCK-egységek 1998. március 24. után módszeresen törekedtek több nyugat-koszovói település - köztük Pec, Klina és Decani - ellenőrzés alá vonására, hogy elűzzék a helyi szerb lakosságot; ennek során szerb és roma lakosokat gyilkoltak, kínoztak, vagy erőszakoltak meg, s hasonló sorsra jutott a szerb hatóságokkal való együttműködéssel vádolt néhány albán is.

A törvényszék vádat emelt Haradinaj két egykori segítője, Idriz Balaj és Lahi Brahimaj ellen is. A három vádlott ártatlannak vallotta magát és kijelentette, hogy az ellenük felhozott vádak abból fakadnak, hogy parancsnokokként tevékenykedtek a Koszovói Felszabadítási Hadseregben, amely szabadságharcot indított a szerb erők ellen.