Félmillió szír tüntetett a libanoni kivonulás ellen

Vágólapra másolva!
Félmillióan tüntettek szerdán Damaszkuszban. A tömeg az ellen tiltakozott, hogy nemzetközi nyomással kényszerítették Szíriát Libanonban állomásoztatott csapatainak kivonására.
Vágólapra másolva!

Több mint félmillióan tüntettek szerdán Damaszkuszban a szíriai elnök, Bassár el-Aszad mellett és a libanoni amerikai beavatkozás ellen. Az ország különböző részéből érkező résztvevők elítélték a nemzetközi nyomást, ami Szíriára nehezedik annak érdekében, hogy vonja ki a Libanonban állomásoztatott csapatait. A tüntetők néhol amerikai zászlókat égettek, a rohamrendőrség óvintézkedésként barikádokat vont az amerikai nagykövetség köré.

A szíriai sajtó szerint a megmozdulást különböző gazdasági és társadalmi szervezetek felhívására szervezték a "nemzeti álláspont" támogatására.

Szíria 1976-ban, a libanoni polgárháború idején, Bejrút kérésére vezényelt csapatokat Libanonba. A csapatok létszámát több alkalommal csökkentették, jelenleg mintegy 14 ezer szíriai katona van Libanonban. Hétfőn megegyezés született a szakaszos csapatkivonásról, illetve az átcsoportosításról. Az utóbbi azóta meg is kezdődött.