A pápa a katolikus egyház jogi elismerését kérte Grúziától

Vágólapra másolva!
II. János Pál pápa kérte a grúz kormányt, hogy ismerje el jogilag a katolikus kisebbséget a kaukázusi köztársaságban - jelentette szerdán a Kathpress katolikus hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Grúzia új szentszéki nagykövetének, a grúz királyi családból származó Khetevane Bagration de Moukhrani hercegnőnek a Gemelli klinikáról küldött üdvözletében a szentatya hangsúlyozta: reméli, hogy a katolikus egyház és a kormány közötti építő párbeszéd elvezet a vallási közösség (működésének) törvényi biztosításához.

Grúzia és a Vatikán kapcsolatai 2003-ban kemény próbát álltak ki. A grúz ortodox egyház papjai akkoriban katolikusellenes tüntetésekre szóló felhívásokkal akadályozták meg egy már kialkudott konkordátum aláírását Grúzia és a Szentszék között. A Vatikán akkori külügyminisztere, Jean-Louis Tauran bíboros, aki már Grúziába utazott a konkordátum megkötésére, dolgavégezetlenül volt kénytelen távozni Tbilisziből.

A kaukázusi köztársaságban a grúz ortodox egyház testesíti meg az államvallást, a lakosság 65 százaléka ehhez a keresztény közösséghez tartozik. A katolikus egyházat az állam nem ismeri el jogi személyként.

II. János Pál a nagykövethez intézett üzenetében úgy fogalmazott: megérti azokat a "nagyon súlyos kihívásokat", amelyekkel a tbiliszi kormány a függetlenség 1991-ben történt kikiáltása óta szembesül. Külön is említést tett az állami egység fenntartása érdekében kifejtett erőfeszítésekről.