Kizárták a szélsőjobbosokat az Osztrák Szabadságpártból

Vágólapra másolva!
Miután elszenvedte sorozatban a 11-ik tartományi választási vereségét, megvált több szélsőségesen jobboldali politikusától az Osztrák Szabadságpárt. A politikusoktól egy hétfőre Klagenfurtba összehívott válságtanácskozáson váltak meg.
Vágólapra másolva!

Kizárta vezetéséből a legszélsőségesebb jobboldali politikusokat kedd hajnalban a bécsi kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) - jelentette be Ursula Haubner pártelnök. Az FPÖ vezetése Klagenfurtba, a Jörg Haider által vezetett Karintia tartomány székhelyére hívott össze hétfőn válságtanácskozást. A párt megvált többek között Andreas Mölzer európai parlamenti képviselőtől és Ewald Stadler ügyvédtől.

Számít a véleménye

Nyerjen egyet a félmillió forint összértékű nyeremények közül!

A lépésre azután került sor, hogy Alsó-Ausztria tartomány vasárnapi önkormányzati választásán mandátumainak kétharmadát elveszítette az FPÖ. 2000 óta ez volt ez volt sorozatban a 11. tartományi választási veresége a pártnak.

Ursula Haubner, a kormány szociálisügyi minisztere - az FPÖ-t korábban vezető Jörg Haider nővére - az osztrák média szerint "egy új párt" megteremtéséről beszélt, amely "minden szinten új irányt vehet".