Steve Fossett körberepülte a Földet

Vágólapra másolva!
Szuperkönnyű sugárhajtású repülőgépén leszállás és üzemanyagfeltöltés nélkül, három nap (67 óra 1 perc) alatt egyedül körberepülte a Földet és csütörtök este az egyesült államokbeli Salina repülőterén leszállt Steve Fossett amerikai milliárdos. Fossett volt az első, aki léghajón egyedül repülte körül a Földet 2002-ben, hat sikertelen kísérlet után.
Vágólapra másolva!

Az amerikai rekordernek ugyanarról a repülőtérről kellett indulnia, ahová megérkezett, átrepült valamennyi délkörön és 37 ezer kilométert tett meg a Ráktérítő mentén. A gép Chicago, Toronto, London, Párizs, Kairó, Bahrein, Kalkutta, Sanghaj, Tokió, Honolulu és Los Angeles útirány szerint repült.

Az út alatt Fossett az amerikai űrügynökség, a NASA által rendelkezésére bocsátott rendszer segítségével szinte állandó kapcsolatban állt az egyesült államokbeli Salinában tartózkodó csapatával. Útján másik repülőgépek is kísérték, hogy beszámoljanak a bravúrról és szükség esetén segítséget nyújtsanak.

A vállalkozás egy ponton a túlzott üzemanyag-fogyasztás miatt veszélyben volt, és azt tervezték, hogy a Hawaii szigetén megszakítja repülését, de Fosset vállalta a kockázatott és végül simán leszállt azon a repülőtéren, ahonnan indult.

Számít a véleménye

Nyerjen az 500 ezer forint összértékű nyeremények közül, kérjük, töltse ki kérdőívünket.

A Földet megkerülő gépet, a GlobalFlyert Burt Rutan mérnök, az első magán-űrrepülőgép, a SpaceShipOne és egy másik földkerülő repülő, a Voyager alkotója tervezte.

A kalandvágyó amerikai tavaly megjavította a Föld körüli vitorlázás világrekordját egy nemzetközi legénységgel. Szintén tavaly új Zeppelin-világrekordot állított fel, amikor kormányozható léghajójával 111,8 km/óra sebességet ért el.