Kisiskolások haltak meg egy robbanásban Kínában

Vágólapra másolva!
Legalább 20 kisdiák is életét vesztette egy kínai bányavárosban történt robbanásban. A diákokat összeomló iskolájuk temette maga alá, amikor a szomszédban egy bányaigazgató házában felrobbant az ott tárolt robbanószer.
Vágólapra másolva!

Legalább 20 kisdiák és több felnőtt vesztette életét egy robbanásban a kínai Sangszi tartomány egyik bányavárosában, Kecsengben. A detonáció egy kisebb helyi magánbánya igazgatójának otthonában történt, ahol nagy mennyiségű robbanóanyag volt felhalmozva.

A robbanásnak akkora ereje volt, hogy összedőlt a ház szomszédságában álló kis általános iskola is. A hatóságok szerint az iskola falai között 20 kisdiák tartózkodott, többségük feltehetően életét vesztette, ahogy tanárjaik közül is sokan. Meghalt a bányaigazgató, Lu Maolin is.

A férfiról tudták, hogy robbanószereket tart házában. Illegális ugyan, ennek ellenére mégis bevett gyakorlat a kínai bányamunkások körében, hogy robbanószert tárolnak otthonukban - írja a BBC News.