Hágába megy a volt jugoszláv vezérkari főnök

Vágólapra másolva!
Momcilo Perisic tábornok, a jugoszláv hadsereg egykori vezérkari főnöke úgy döntött, kész a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök ügyét tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék elé állni - közölte szerdán a szerb kormány.
Vágólapra másolva!
Mondja el a véleményét az [origo]-ról http://www.netpanel.hu/kerdoivek/43VMR/start.php?sk=021Nyerjen az 500 ezer forint összértékű nyeremények közül, kérjük, töltse ki kérdőívünket.

Perisic tábornok, aki Slobodan Milosevic elnöksége alatt vezette a jugoszláv hadsereget, március 7-én utazik Hágába - közölte a kormány. Egyelőre nem tudni, hogy az egykori jugoszláv katonai vezetőnek milyen vádpontok miatt kell felelnie a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. Az sem ismeretes, hogy valóban önként, vagy külső nyomás hatására döntött a hágai út mellett a volt vezérkari főnök.

Szerbia-Montenegró szeretne a NATO és az EU tagja lenni, ám ehhez feltétel nélküli együttműködést várnak el az országtól a hágai bírósággal. Az államközösséghez tartozó Montenegró ebből az okból is keresi az elszakadás lehetőségét Szerbiától, mivel az ottani kormány megítélése szerint Montenegrónak csak Szerbia nélkül van reális esélye belátható időn belül a NATO- és EU-tagságra.

MTI - [origo]