Egyetemi éveik alatt tombolnak a muszlim nők

Vágólapra másolva!
Egyre több Nagy-Britanniában élő muzulmán diáklány lógja el az egyetemi óráit azért, hogy kitombolja magát, mielőtt visszatér otthonába, ahol gyakran szinte úgy élnek, mint a börtönben. Egyetemistaként a buli, az alkohol és a szex határozza meg életüket, ami sok esetben például nem kívánt terhességet eredményez. A Guardian riportere a muzulmán egyetemista lányok között járt.
Vágólapra másolva!

Ők is csak azt akarták, mint mindenki más - egy kis szórakozást - írta a Guardian riportere, Sonia Malik. A Nagy-Britanniában élő muzulmán lányok otthon vergődnek a hitük, az egyenrangúságra törekvés és a család elvárása között. Amint azonban elkerülnek otthonról, hogy egyetemre járjanak, igyekeznek kitörni a korábbi rabságból. Ők a lázadók, a brit iszlám rosszlányok, ahogy nevezik őket.

A muzulmán szülők azt remélik, hogy a családi nevelés miatt lányaikat nem érintik meg a klubok, az alkohol és a szex. "Lássuk be, otthon a zsarnok szülők alacsonyabb rendűekként kezelnek minket: végeláthatatlan szabályoknak kell megfelelni, minden lépésünket irányítani akarják" - mondta a cikkben csak Naziaként említett bradfordi diáklány. "Az egyetem az első és egyetlen olyan hely, ahol mi irányítjuk az életünket. Sokan úgy jönnek ide, hogy azt sem tudják, mit akarnak kezdeni magukkal. Ezt is meg kell tanulni. Ezért próbálnak ki mindent ezek a lányok, mert később sosem lesz rá alkalmuk" - tette hozzá.

Kinza, a 24 éves, Londonban tanuló muzulmán diák egyetért ezzel: "Az életem az egyetemi évek alatt klubokba járásból, ivásból és randizásból állt. Nem kezdheted ki a szüleid jó hírét, ha egyetemre jársz egy másik városban. Ott divatosan lehet öltözködni, és az ital is a tapasztalatszerzés egy módja" - állította.

Egy 22 éves orvostanhallgató úgy fogalmazott: az egyetem nem csupán néhány év volt az életéből, hanem az egyetlen esély, hogy teljes életet éljen. "Azért jelentkeztem az orvosira, mert itt a leghosszabb a képzés. Annyi ideig akartam távol lenni otthonról, amíg csak lehetett" - mondta a Guardian riporterének. "Sokan megpróbálják, hogy otthon is folytassák az egyetem alatt megszokott életüket, de ez egyszerűen lehetetlen. A nővéremet például hozzá akarták a szüleink adni egy olyan férfihoz, akit nem szeretett, úgyhogy végül elszökött otthonról. Emiatt viszont engem még szigorúbban tartanak. Szenvedek ettől" - nyilatkozta a lány.

Sarah Littlejohn, a Manchester Egyetem tanácsadója szerint sok muzulmán diáklány érkezik úgy az egyetemre, hogy emésztési vagy mentális problémákkal küzdenek, és mindezt az otthoni szigor okozza. "Ezeknek a lányoknak az egyetem a teljes szabadságot jelenti, és a felnőtté válás folyamatát ők a kontroll nélküli élettel azonosítják. Azt esznek, isznak és azzal létesítenek szexuális kapcsolatot, akivel akarnak, és nem szabnak határt számukra belső korlátok."

"Ha állandó korlátok között élsz, az egyetemen ellenséges és lázadó leszel" - állította Yasmin, a 25 éves leedsi tanár. "Most, hogy én már tanítok, látom, hogy ezeknek a lányoknak szükségük van az egyetemen is korlátokra. Ezért én nagyon szigorú vagyok velük." Yasmin elmondta: amikor iskolába járt, a szülei szigorú időkorlátokat szabtak neki: általános iskolából fél 4-re, középiskolából 4-re, egyetemről 6-ra otthon kellett lenni, fiúkkal pedig egyáltalán nem beszélhetett. "Mindig azt mondták, ha csak rá is nézek egy fiúra, megölnek" - emlékezett vissza a muzulmán tanár. Hozzátette: még ma is kényelmetlenül érzi magát fiúk társaságában, és valószínűleg sok időnek kell még eltelnie, hogy ez megváltozzon, pedig már külön él szüleitől.

A szabad élet sok veszélyt is rejt a muzulmán lányok számára. Mivel otthon a szexualitás tabunak számít, így úgy élik át első szexuális élményüket, hogy nem is ismerik a testüket, és nem ismerik a védekezés lehetőségeit. "A mi családunkban szinte csak nők voltak. Nem volt bátyám vagy fiú unokatestvérem. A szüleim minden lépésemet meghatározták. Amikor eljutottam az egyetemre, úgy éreztem, végre szabad vagyok. Összebarátkoztam az évfolyamtársaimmal, eljártam velük, majd az első év végére beleszerettem egy fiúba, akitől egyből teherbe is estem" - mesélte a most 26 éves lány, aki Cardiffban tanult.

Phillip Hodson pszichológus szerint a muzulmán lányok nem tanulnak meg nemet mondani, és ez az önálló élet során számos dilemma elé állítja őket.