Hét évet kapott, mert a Koránon pihentette lábát

Vágólapra másolva!
Ágyában fekve a Koránon pihentette lábát egy keresztény férfi Pakisztánban. Ez azonban istenkáromlásnak minősül a közép-ázsiai országban, ezért hét év börtönre ítélték.
Vágólapra másolva!

Hét év börtönbüntetésre ítélt egy keresztény férfit egy pakisztáni bíróság, amiért megsértette az iszlám alapkönyvét, a Koránt. A 35 éves Basír Maszihot tavaly augusztusban tartóztatták le az ország keleti részén fekvő Pandzsáb tartományban, miután egy muzulmán bepanaszolta a rendőrségnek, hogy a keresztény férfi ágyában fekve a Koránra tette a lábát.

Az istenkáromlásról szóló törvény szerint Pakisztánban akár halállal is büntethető bárki, aki megsérti a Koránt, az iszlám vallást vagy annak prófétáját, Mohamedet. A Korán földre dobása, lábbal való érintése vagy becsmérlése kimeríti a megsértés fogalmát.

Maszih letartóztatása után azt mondta a rendőrségnek, a Koránból lapokat készült kitépni, amelyekre varázsigéket írt volna, hogy azokba amuletteket helyezzen, és odaadja más keresztény híveknek. A férfi megkezdte büntetése letöltését, az ítélet ellen azonban fellebbezhet.

Emberi jogi csoportok követelték az istenkáromlásról szóló törvény eltörlését Pakisztánban. Keresztény csoportok azt állítják, hogy a jogszabály miatt üldöztetésben van részük. Pakisztán 150 milliós népességének csupán mintegy 3 százalékát teszik ki a keresztények, a túlnyomó többség muzulmán.