Alkotmányellenesnek minősítették Guantánamót

Vágólapra másolva!
Alkotmányellenesnek minősítette a guantánamói fogolytábort egy amerikai bírói döntés. Joyce Hens Green bírónő szerint a terrorellenes harc sem indokolja, hogy megvonják az alapvető alkotmányos jogokat a bázison fogva tartott, több mint ötszáz embertől. Az amerikai kormányzat álláspontja szerint a Guantánamón fogva tartottakra semmilyen jog nem vonatkozik mert külföldön fogták el őket, és a fogolytábor nem amerikai területen van. Eközben Szarajevóban tüntettek több, Guantánamón fogva tartott bosnyák állampolgár szabadon bocsátásáért.
Vágólapra másolva!

Alkotmányellenes egy amerikai szövetségi bíró szerint a guantánamói katonai törvényszékek működése. "A katonai bíróságok eljárásai vétenek az amerikai eljárásjog ellen, ezért alkotmányellenesek. A terrorellenes harc jegyében sem lehet tagadni azon legalapvetőbb jogok létét, amelyekért az amerikaiak több mint kétszáz éven át harcoltak és életüket áldozták" - írta hétfői végzésében Joyce Hens Green bírónő. A fogolykínzások botrányára utalva megkérdőjelezte a támaszponton tett vallomások megbízhatóságát.

A bírónő több mint 50 guantánamói fogoly beadványa alapján foglalt állást. Döntése csapás a kormánynak arra az álláspontjára, amely szerint az amerikai haditengerészeti támaszponton őrzött, terrortevékenységgel gyanúsított foglyoknak nincsen alkotmányos joguk van panaszt tenni amerikai bíróságokon fogva tartásuk ellen.

Green bírónő határozatával éppen ellentétes, a kormány álláspontjával megegyező döntést hozott két héttel ezelőtt a guantánamói foglyok ügyében egy másik amerikai bíró. Richard Leon bíró azzal az érvvel utasította el 7 fogoly panaszát, hogy az Egyesült Államok határain kívül elfogott külföldi állampolgároknak nincsenek alkotmányos jogaik, ügyükben az amerikai polgári bíróságok nem illetékesek, legfeljebb a kongresszus dönthet jogállásukról.

A jogorvoslati kereseteknek az Egyesült Államok legfelsőbb szövetségi bírósága adott zöld utat. A legfőbb bírák tavaly júniusban úgy foglaltak állást, hogy a terrorizmus gyanújával Kuba szigetén lévő támaszponton őrzött 540 külföldi megtámadhatja amerikai bíróságokon fogva tartásuk jogi alapját vagy körülményeik. A külföldiek közül sokat 2001-ben Afganisztánban estek fogságba és azóta sem emeltek vádat ellenük, és ügyvédet sem fogadhattak.

Szarajevóban tüntettek

Tüntetést rendeztek hétfőn Szarajevóban az igazságügyi minisztérium épülete előtt az amerikai hadsereg guantánamói támaszpontján fogva tartott hat boszniai állampolgár hozzátartozói, követelve, hogy a boszniai hatóságok tegyenek meg mindent szeretteik kiszabadulásáért. A kormány gyors segítséget ígért nekik.

Fotó:EPA
Több külföldit szabadon engedtek

A Guantánamón őrzött hat boszniai állampolgár mindegyike algériai származású arab. A boszniai háború (1992-95) alatt számos muzulmán érkezett arab és más iszlám országokból Boszniába, hogy támogassa az ottani muzulmán közösség harcát. Többen közülük a háború után is a délszláv országban maradtak, és felvették az állampolgárságot.

Szarajevóban Adnan Terzic miniszterelnök fogadta a tüntetőket, s utána a szóvivője bejelentette, hogy "kedden megindítják az eljárást a hat férfi ügyének diplomáciai megoldására", azaz Bosznia kéri az Egyesült Államoktól kiadásukat. Az amerikai hatóságok a múlt héten brit, ausztrál és afgán gyanúsítottakat engedtek el Guantánamóról.

A szóban forgó hat személyt 2001 októberében amerikai hírszerzési értesülés alapján vették őrizetbe a boszniai hatóságok. Az értesülés szerint a hat arab férfi telefonkapcsolatban állt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik vezetőjével, és merényleteket tervezett az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szarajevói nagykövetsége, valamint a Boszniában állomásozó amerikai katonák tuzlai támaszpontja ellen. A boszniai hatóságok 2002-ben amerikai nyomásra kiadták a gyanúsítottakat az Egyesült Államoknak. Az ország legfelsőbb emberi jogi bírósága azonban később kimondta, hogy a kiadatás törvénytelen volt.

Az amerikai hadsereg 42 ország mintegy 680 állampolgárát tartja fogva kubai területen lévő Guantánamo támaszpontján azzal a gyanúval, hogy terrorszervezetek tagjai. Egyikük ellen sem emeltek még vádat, és azt sem engedélyezték számukra, hogy ügyvédet fogadjanak.