A férfiak bevonásával növelnék az esélyegyenlőséget

Vágólapra másolva!
A nemek közti egyenlőség megteremtésére újabb kísérletet tesz az Unió: a férfiakat szeretnék bevonni a munka és a család összehangolásába - írja a Népszabadság. A témában 250 ezer eurós kerettel pályázatot írtak ki ötletgyűjtésre - a tervek szerint ezen Magyarország is részt vesz.
Vágólapra másolva!

A nemi egyenjogúságot érintő EU-irányelvek elsősorban a munkaerőpiacra vonatkoznak - a szabályozás szándéka azonban lassan átterjed a szociális területre, a család és a munka összehangolására is. Az egyik fő cél a munkaerő-piaci részvétel arányait javítani: az uniós átlag ötven százalék, amelyet 2010-re hatvan százalékra szeretnének emelni.

Egy új kezdeményezés szerint a férfiakat be kell vonni a munka és a család összehangolásába. Brüsszel ebben a témában 250 ezer eurós kerettel pályázatot írt ki ötletgyűjtésre - a tervek szerint ezen Magyarország is részt vesz. A márciusra leadandó pályázatra állami szereplőket, civileket és szakértőket várnak, az országok hármas konzorciumban indulhatnak.

A döntéshozatalban résztvevő nők aránya jól jellemzi a nők társadalomban elfoglalt helyét. Az Európai Parlamentben például a bővítés előtt harminc százalék volt a nők aránya. Az EP tagjai attól tartottak, hogy a rosszabb arányszámokkal rendelkező csatlakozó országok (Magyarországon kilenc százalék a nők aránya a törvényhozásban, Ciprussal és Máltával holtversenyben) rontanak a közel egyharmados arányon, de az aggodalmak végül nem igazolódtak be.