Felrobbantottak egy gázvezetéket Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Ismeretlen támadók felrobbantottak egy gázvezetéket szombatra virradóra a kelet-pakisztáni Lahor város közelében. Az energetikai létesítmények elleni újabb szabotázsakciók komoly csapást jelentenek a kormány erőfeszítésére, hogy külföldi tőkét csalogasson be az országba az olaj- és gázlelőhelyek kiaknázására.
Vágólapra másolva!

Az ország középső és északi részét ellátó, érintett gázkitermelő vállalat szóvivője elmondta, hogy ez már a második szabotázsakció volt nem egészen egy hónap leforgása alatt a körzetben. A szombat hajnali robbantás miatt egy időre leállt a gázszolgáltatás Lahorban és több más térségben, de előreláthatólag még a nap folyamán sikerül teljesen helyreállítani a megrongált vezetéket.

Az ország délnyugati részén elterülő Beludzsisztán tartomány legnagyobb gázmezőjéről januárban több mint egy héten át szünetelt a szállítás a nagyobb autonómiát követelő beludzs törzs harcosainak támadása miatt, amelyben 15 ember vesztette életét. A hatóságok akkor megerősítették a fővárostól 700 kilométernyire délnyugatra fekvő gázmező védelmét, és a hadsereg bejelentette: állandó támaszpont létesítését tervezi a térségben a további támadások megakadályozására.

Az energetikai létesítmények elleni újabb szabotázsakciók komoly csapást jelentenek a kormány erőfeszítésére, hogy külföldi tőkét csalogasson be az országba az olaj- és gázlelőhelyek kiaknázására, egyúttal árnyékot vetnek az Irán és India közötti gázvezeték tervezett megépítésére is, ami Pakisztánon haladna keresztül.