Több katonát vezényelnek Irakba a britek

Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia több katonát vezényel Irakba. A Dél-Irakba érkező 600 brit 1400 holland katona feladatait veszi majd át. A brit védelmi miniszter szerint azért lehet csökkenteni a külföldi katonák számát, mert jól halad az iraki hadsereg kiképzése.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britannia további katonákat vezényel Irakba márciusban, hogy átvegyék a hazatérő holland csapatok helyét - jelentették be csütörtökön Londonban.

A dél-iraki al-Muszanna kormányzóságban 1400 holland katona teljesít szolgálatot. Az ő feladataikat veszi át 600 brit katona. Egy részük már Irakban tartózkodik, 220 katonát pedig márciusban küldenek a közel-keleti országba - közölte a brit védelmi miniszter. Geoff Hoon szerint azért lehet csökkenteni al-Muszannában a külföldi erők létszámát, mert "jól halad" az iraki hadsereg kiképzése a térségben.